Sörteszt: Alakor Biosör

Sörteszt: Alakor Biosör
március 05 19:10 2016 További hasonló bejegyzések a hírek között Nyomtasd ki a cikket

Kedves spanyol barátomat kínáltam meg először ezzel a sörrel augusztusban, s ő lelkesen dicsérte, így muszáj volt venni mindenképp még egy üveggel, meg ugye amúgy is…

Na de rátérve a söritalra… Szeretem a természetes alapanyagokat, de hogy az elmúlt tizenöt (vagy tán még több…) kezd minden bio lenni, csak azért, hogy esetlegesen még jobb árat lehessen elérni, ez némileg visszatetszést kelt bennem, de ez teljesen szubjektív dolog… A Körös-Maros Biofarm söre a honlap szerint az első olyan sör Magyarországon, amely kizárólag organikus alapanyagokból táplálkozik tehát… A egész történetben az a szép, hogy minden üveg egyedi sorszámozást, valamint egy QR kódot és egy webcímet kap, amivel az adott palack sorszáma alapján nyomon követhető az összetevők származási helye, a palackozás helye és időpontja, és megtekinthető az öko-tanúsítvány is. Ezt én ugyan ki nem próbáltam, de készséggel elhiszem…

A sör pohárba kitöltve hasonlatos bármilyen másik lagerhez (mily meglepő), illatra kicsit a búzamezők illatát érzem, de inkább legyen gabonaföld, a lényeg a nyári aratás előtti hangulat. Ízre dominált nekem az édeskésség, komló ízét sajnos nem nagyon fedeztem fel. A kortyolgatás során végig elkísért ez az édeskésség, s a végén már zavaró méretet öltött: bio vagy nem bio, nekem nem nagyon nyerte el a tetszésemet… Tovább a teljes sörteszt megtekintése a Sörvadászat weboldalán.

A cikk forrása: Sörvadászat

 

Hozzászólás írása

7 hozzászólás

  1. cotoot
    november 11, 03:52 #1 cotoot

    In my opinion it is obvious. I have found the answer to your question in google.com


    It agree, it is the amusing information medical news online, medical databases online, blood pressure medication medical games online

    Válasz erre
  2. crepperctoub
    december 28, 11:05 #2 crepperctoub

    Clearly, many thanks for the help in this question.


    Excuse, that I can not participate now in discussion – there is no free time. But I will be released – I will necessarily write that I think on this question. игры 3д приключения, приключения секс игры, games онлайн игра приключения

    Válasz erre
  3. locwerpki
    december 28, 12:03 #3 locwerpki

    It still that?


    Directly in яблочко brazilian lullaby, lullaby blackfield, baby lullabies music lullaby фильм

    Válasz erre
  4. crepperctoub
    december 28, 17:45 #4 crepperctoub

    I think, that you commit an error. Let’s discuss.


    Let’s try be reasonable. игра приключения аладдина, приключения шарика игра, elfgames.me/tags/Пираты приключения игру

    Válasz erre
  5. rirliMard
    december 28, 18:31 #5 rirliMard

    Certainly. All above told the truth. We can communicate on this theme.


    What would you began to do on my place? hardcore teens porn, fuck hardcore porn, http://www.Hardcore-porn-1.net hardcore anal porn

    Válasz erre
  6. locwerpki
    december 28, 18:54 #6 locwerpki

    I consider, that you commit an error. Let’s discuss it.


    Likely is not present rose lullaby, ноты lullaby, Instrumental bedtime piano lullaby

    Válasz erre
  7. parreKr
    december 28, 19:19 #7 parreKr

    Absolutely with you it agree. In it something is also to me it seems it is very excellent idea. Completely with you I will agree.


    I am final, I am sorry, but this answer does not approach me. Who else, what can prompt? propecia generic online, buy valtrex generic online, Buy levitra in australia. Buy cialis online cheap buy generic cialis online no prescription

    Válasz erre

Hozzászólás írása

A beírt adataid biztonságban vannak! Az e-mail címed nem lesz publikus. Adataid nem osztjuk meg harmadik személlyel.
A hozzászólás írásához minden *csillaggal jelölt mező kitöltése kötelező.